O.P. kisokos

2016.sze.05.
Írta: o.p. Szólj hozzá!

A tonerről

Biztosak vagyunk benne, hogy nem minden olvasónk számára egyértelmű, hogy egészen pontosan miről is van szó, ha azt halljuk: toner.

Sokan talán azt gondolják, hogy minden nyomtatáshoz elengedhetetlen a tinta. Bármilyen furcsán is hangzik, ez nem igaz. A toner esetében ugyanis egyfajta porról beszélhetünk, mely elektronikus töltéssel rendelkezik.

A toner gyártónként és gépenként eltérő lehet: ez a granulátum méretében és olvadáspontjában mutatkozik meg.

Nincs két gyártó, mely ugyanolyan tonert gyártana. Egy rendkívül különleges anyagról beszélünk és minden gyártónak megvan a maga receptje. Ez azt jelenti, hogy természetesen van egy alap, azonban a különféle adalékanyagok hozzáadása és mennyisége a gyártóktól függ.

Tehát léteznek különféle típusú tonerek, és bár alapvetően két fő összetevőjük a szén és a vas, de található bennük króm, réz, szervetlen cianidok valamint hőre lágyuló részecskék.

A toner gyakorlatilag műanyagból és festékből áll. A festék adja a színt, a műanyag segítségével pedig az képes megolvadni.

A toner hatalmas előnye, hogy nem mosódik el, bármilyen papír szöveteibe beleivódik. Persze mindig vannak kivételek: a nem hőálló műanyag fóliával vigyázni kell.

Ha tintapatron és toner között igyekszik dönteni, azt kell mondanunk, hogy ugyanannyi pénzbefektetéssel a toner előnyeit hosszabb ideig élvezheti. Ráadásul a nyomtatás elmosódása miatt sem kell aggódnia.

Képet nyomtatna? A tintapatron mindig egy kicsit nedvesen hagyja a papírt. A toner nem fogja.

Felkeltette érdeklődését bejegyzésünk? Látogasson el hozzánk, készséggel állunk rendelkezésére.

11089968_l.jpg

A könyvborítók divatja

Ahogy közeleg a szeptember, más és más jut eszünkbe. Először is az, hogy vége lesz a nyárnak, hogy számíthatunk őszi záporokra, hogy a munka keményebb lesz, az iskolában pedig új tanév kezdődik.

És ha már a tanévnél tartunk… mennyi minden kell a gyermeknek az iskolába… Színesceruzák, grafitok, filcek, festékek, ecsetek, iskolatáska, tolltartó, tornazsák, könyvborítók… a sort pedig még hosszasan sorolhatnánk.

A kisgyermekek számára a ruhák divatja nem a legfontosabb. Az iskolaszereké viszont annál inkább. Talán Ön választja ki csemetéje napi öltözetét, kiteszi az ágy mellé azt, amit fel kell vennie.

A gyermekeket nem különösebben érdekli, hogy éppen zöld vagy kék pulcsi van rajtuk, de az igen, hogy melyik mesehős szerepel könyvborítójukon.

Többféle borító létezik és talán, amely a legfontosabb szempont lehet a választásnál (természetesen a gyermek ízlése mellett), az a strapabírás. Mennyire bírja majd a bevetést? Azt, hogy a gyermek naponta kiveszi táskájából és visszateszi?

Gondolja csak át, mi minden történhet egy borítóval, egy füzetbox-al. Reggel bekerül a táskába, a csemete órán előveszi, az óra végén pedig elteszi táskájába, esetleg beteszi a padjába. Jobb esetben… ugyanis az is könnyen lehet, hogy elöl marad a szünetben és akkor aztán tényleg kalandos szegény borító sorsa.

Lehet, hogy a gyerekek afölött esznek, hogy véletlenül ráborítják a teát. És milyen jó, hogy ott az a borító, mely könnyedén lepergeti magáról a folyadékot!

Ha a borító menő mintás, az osztálytársak körbeadják, hogy mindenki megnézhesse. Ahányszor végiglapoz egy könyvet, annyiszor használódik el egy kicsit jobban. Ugyanez a helyzet a borítókkal is. Ügyeljen arra, hogy strapabírót válasszon!

Nézzen körül további iskolkezdési kínálatunkban, hogy megtaláljuk az ideális darabokat Ön és gyermeke számára!

55031552_l.jpg

A tornazsákok hatalma

Az iskolakezdés a gyermekek számára mindig egy kis izgalommal jár. A hosszú nyári szünet után újra találkozik barátaival, minden napot együtt töltenek, elmesélhetik nyári élményeiket és persze megmutathatják, hogy milyen új iskolaszereket kaptak.

Előző bejegyzéseinkben arról volt szó, hogy hogyan válasszunk megfelelő iskolatáskát és tolltartót gyermekünknek. Fontos, hogy nem csak arra kell odafigyelnünk, hogy mennyire praktikus a darab, hiszen a gyermek gyermek marad, azaz számára a legfontosabb, hogy kedvenc mesehősei, szuperhősei legyenek a táskán, tolltartón és tornazsákon.

Ez az a 3 dolog, melyet nap mint nap elővesznek és mások is látnak. Hiába vásárlunk egy nagyon praktikus „ezerzsebes” iskolatáskát elsős gyermekünknek, ha nem örül neki.

És, hogy miért nem? Mert unalmas, mert egyszínű, mert nincs rajta semmi. Bezzeg a legjobb barátja tornazsákját a Barça címere díszíti.

A cím első olvasásra talán furcsának tűnt, de igenis, a tornazsákoknak van hatalma. Ki a legmenőbb a kisiskolások körében? Hát az, akinek menő iskolatáskája, tolltartója és tornazsákja van.

Egy pillanat alatt összekovácsol két gyermeket az, ha hasonló ízlésük, ugyanazt szeretik. Így például a Barcelona focicsapatát.

Amikor tornazsákot vásárol gyermekének, mindezen említett szempontokat vegye figyelembe és engedje, hogy a gyerek kibontakozzon, hogy megmutathassa társainak ízlését.

A divat jön és megy. A következő évben talán más lesz a módi és persze a gyermeknek is haladnia kell a korral. Teremtse meg számára a lehetőséget, hogy az legyen, aki lenni akar.

Ez Önnek valamennyi költséget jelent, a gyermek számára azonban a menő tornazsák és az azzal járó népszerűség értéke felbecsülhetetlen.

39266190_l.jpg

Hogyan válasszunk tolltartót?

Ceruzák, tollak, tolltartók, iskolatáskák… mind olyan dolgok, melyeket a gyermekek minél előbb szeretnének felavatni az iskolába érve. A piacon számos termékkel találkozunk, így garantáltan bárki megtalálja a számára ideális tolltartót.

Előző bejegyzésünkben az iskolatáskákról volt szó, jelen írásunkban pedig a tolltartókra helyezzük a hangsúlyt. Bemutatjuk a tolltartók típusát és néhány fontos szempontra hívjuk fel a figyelmet.

Az egyik legfontosabb szempont, melyet szülőként nem szabad szem elöl tévesztenünk, az az, hogy a tolltartóra nem nekünk, hanem gyermekünknek van szüksége. A legfontosabb az, hogy neki nyerje el tetszését.

Különféle időszakokban különféle divatok jelennek meg. Korábban a lányok körében Hannah Montana volt a menő, a fiúk Verdás tolltartót választottak… és ki lenne felkészültebb a témában, mint gyermekünk?

Vannak olyan tolltartók, melyeket cipzárral nyithatják ki a gyermekek és belül tetszés szerint rendezhetik írószerszámaikat. Ez a kis gumipántoknak köszönhető.

Az egyik oldalra tehetik a ceruzákat, a másikra a tollakat, esetleg színesceruzákat vagy filctollakat. Ezek a modellek nagyon praktikusak, hiszen nem kell semmit keresgélni, mindennek megvan a helye, az iskolás akár csukott szemmel is megtalálja a ceruzát, melyet épp használni szeretne.

A tolltartók egy másik típusa, melyet szintén cipzárral nyithatunk és zárhatunk, azonban abban az írószereknek nincsen meg a külön helye: mindent ömlesztve találunk benne.

Bármely tolltartót is választják közösen, a dolognak nem csupán a praktikus oldalát kell nézni. Fontos, hogy a gyermek ízléséhez is alkalmazkodjon. Mit ér az egész, ha nem szívesen hordja magával tolltartóját? Praktikusnak praktikus, a gyermek mégsem szereti.

Forduljon hozzánk bizalommal, nálunk megtalálhatják azt, amit keresnek!

60869119_l.jpg

Hogyan válasszunk iskolatáskát?

Hamarosan vége a nyári szünetnek, közeleg az új tanév: éppen itt az ideje, hogy gyermekével közösen kiválasszák az új iskolatáskát.

A továbbiakban 3 tanácsot emelünk ki a táskaválasztással kapcsolatban. Talán nem is gondolná, hogy ilyen témában akármilyen szempontot is figyelembe kéne vennie, de az igazság az, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a gyermek szívesen hordja-e a táskát (azaz, hogy neki tetszik-e a mintája), emellett pedig az sem elhanyagolható tény, hogy a táska befolyásolja a gyermekek egészségét.

Az iskolatáska kiválasztása szórakoztató: nem csupán a mintákra kell odafigyelnünk, hanem arra is, hogy mennyire praktikus egy-egy modell. A továbbiakban néhány tanáccsal szolgálunk, hogy az Ön gyermeke is minél előbb megtalálja a számára ideális táskát.

  1. Vegye figyelembe a táska méretét és zsebeit!

A méret nagyon fontos. Nagyon sok olyan kisiskolást látunk az utcán, akik a táska súlya alatt botladozva haladnak. Nem szabad telepakolni a táskát. Amit lehet, a kicsi hagyjon az iskolapadban.

Gondolja át, milyen zsebekre lesz szüksége gyermekének! Szüksége van külön zsebre, ahol a tízóraiját tartja? Kell külön zseb az üvegének? Mennyi könyvet és füzetet kell napról napra magával hordania?

  1. Vegye figyelembe a táska anyagát!

Az anyag meghatározza a táska súlyát és persze élettartamát is. A legjobb, ha vízálló anyagot választunk.

  1. Ellenőrizze a cipzárakat!

Nézze meg, hogy mennyire tartósak és mennyire egyszerű ki-be húzogatni őket.

  1. Győződjön meg arról, hogy megfelelően párnázott-e a táska!

Ez rendkívül fontos a kényelem szempontjából. A helyes súlyelosztást is meghatározza.

  1. Legyen állítható a táska pántja!

Ez szintén elengedhetetlen a kényelemhez. A nem megfelelően beállított pántok hátfájdalmat okozhatnak, akár gerincferdüléshez is vezethetnek.

Az iskolatáska nem az a termék, melyen lehet spórolni, hiszen attól függ gyermeke egészsége!

Üzletünk Önt is várja, ha még nem sikerült beszereznie a következő tanévi táskát. Készséggel állunk rendelkezésére!

37857218_l.jpg